Az MR-vizsgálat időpontját sokan nem mondják le. Holott ezzel mások vizsgálata korábban megtörténne. Miközben sok beteg hosszú heteket, néha hónapokat vár egy MR- vagy CT-vizsgálatra, nap, mint nap előfordul Békésben, hogy valaki egyszerűen nem jelenik meg az időpontján. Még csak le sem mondja az MR-vizsgálat időpontját.
A Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai és békéscsabai radiológiai osztályán az MR-vizsgálat időpontjainak lemondása miatt komoly szervezési kihívásokkal kell megküzdeniük az egészségügyi dolgozóknak – számolt be a Beol.hu.
Dr. Técsi Erika, a Békés Vármegyei Központi Kórház radiológiai osztály osztályvezető főorvosa részletesen válaszolt a felmerült kérdésekre. Mint elmondta, Gyulán és Békéscsabán is egy-egy CT- és MR-berendezés működik, a vizsgálatok pedig 10 és 60 perc közötti időt vesznek igénybe attól függően, hogy milyen testrészt vizsgálnak és milyen a beteg állapota.
Sokan nem jelennek meg a lefoglalt időpontban
A legnagyobb problémát azonban nem a gépek száma, hanem az jelenti, hogy sok páciens nem jelenik meg a lefoglalt időpontban. A főorvos szerint ez minden nap előfordul. Bár az üres helyeket sokszor sikerül bent fekvő, sürgős esetekkel feltölteni, így sem könnyű a szervezés.
Többen fel sem veszik a telefont
A kórház próbál mindent megtenni azért, hogy a betegek ne feledkezzenek meg az időpontjukról. A vizsgálat előtti napon telefonon emlékeztetik őket, mégis akadnak olyanok, akik vagy fel sem veszik a telefont, vagy ugyan egyeztetnek, másnap mégsem érkeznek meg.
AZ MR-vizsgálat lemondása egyszerű
Pedig a lemondás rendkívül egyszerű lenne. A betegek telefonon, SMS-ben vagy e-mailben is jelezhetik, ha nem tudnak elmenni a vizsgálatra. A radiológia munkanapokon reggel 7 és este 7 között elérhető a 06-30-129-4846-os számon, de elektronikus levélben is fogadják a lemondásokat.
A betegek együttműködése is szükséges
A legjobb hír viszont azoknak szólhat, akik gyorsabban szeretnének bejutni vizsgálatra. A főorvos szerint, aki rugalmas és rövid határidővel is vállalja az időpontot, annak jó esélye lehet előbb sorra kerülni, mert a megüresedett helyek 99 százalékát azonnal megpróbálják feltölteni. A kórház ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet: az egészségügyi ellátás gyorsaságához és hatékonyságához nemcsak az orvosok és az asszisztensek munkája kell, hanem a betegek együttműködése is. Egyetlen lemondott időpont ugyanis akár egy másik ember hetekkel korábbi diagnózisát is jelentheti.
Ha nem tud elmenni, szóljon időben!
Sokan talán nem is gondolnak bele, de egy rövid telefonhívás vagy SMS akár egy daganatos beteg, egy stroke-gyanús páciens vagy egy súlyos fájdalmakkal élő ember vizsgálatát gyorsíthatja fel. A radiológián most arra kérnek mindenkit: ha nem tud elmenni, szóljon időben. Egyetlen perc figyelmesség másnak óriási segítség lehet.









