Megható, felemelő és büszkeséggel teli ünnepséget rendeztek a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházában. Azok munkáját ismerték el, akik nap, mint nap emberek életéért dolgoznak, az Árvay teremben orvosok, ápolók, szakdolgozók, háttérmunkatársak és vezetők együtt ünnepelték az egészségügy kiválóságait a Semmelweis-nap alkalmából – számolt be a Beol.hu.
Az ünnepségen dr. Becsei László, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa beszédében hangsúlyozta: a modern gyógyítás nemcsak tudást, hanem emberséget, kitartást és összefogást is kíván. Az elismerésekkel éppen ezért nem csupán szakmai sikereket, hanem évtizedes szolgálatot, példamutató hozzáállást és emberi értékeket is jutalmaztak.
Kitüntették a főorvost
A legnagyobb elismerések egyike a Gyula Város Önkormányzata által alapított dr. Libor János-díj, ezt idén is három kiváló szakember vehette át. Orvosi kategóriában dr. Szalai László gasztroenterológus főorvost tüntették ki, aki több mint három évtizede gyógyít a gyulai kórházban. Kollégái szerint szakmai tudása mellett embersége és a fiatal orvosok támogatása is példaértékű.
Kiosztották a Dr. Libor János-díjakat is
A szakdolgozók közül Gerebenics-Szín Rózsa részesült az elismerésben, aki a dolgozók lelki egészségének megőrzéséért, a kiégés megelőzéséért végzett munkájával vált meghatározó személyiséggé az intézményben. Szintén dr. Libor János-díjat kapott Vizi Ildikó, aki hosszú évek óta a minőségirányítás egyik meghatározó szakembere. Munkájának köszönhetően a kórház számos sikeres minőségbiztosítási tanúsítással büszkélkedhet.
Évtizedek óta a betegek szolgálatában
A Kórházért kitüntetést olyan munkatársak kapták, akik hosszú időn keresztül kiemelkedő teljesítménnyel szolgálták a gyógyítást. Elismerték dr. Paulik Tibor szülész-nőgyógyász főorvost, aki immár több mint 44 éve dolgozik megszakítás nélkül a gyulai kórházban. Kollégái szerint ma is ugyanazzal a lelkesedéssel érkezik hajnalban dolgozni, mint pályája kezdetén. Kórházért elismerésben részesült Hermanné Száraz Magdolna is, aki több mint négy évtizede dolgozik a műtéti ellátásban, és generációk szakmai fejlődését segítette oktatóként.
Több tucat dolgozó munkáját is elismerték
Az ünnepségen főigazgatói dicséreteket is átadtak. Az elismerésben részesültek között gyermekorvos, klinikai szakpszichológus, intenzív osztályos ápoló, patológiai adminisztrátor, pszichiátriai szakápoló, drogambulancián dolgozó szakember, nőgyógyászati asszisztens, aneszteziológiai szakasszisztens és műszaki vezető is szerepelt. Ez is jól mutatja, hogy a betegellátás sikeréhez nemcsak az orvosok, hanem az egész egészségügyi csapat összehangolt munkája szükséges.
Rangos kinevezések is születtek
A Semmelweis-napi ünnepségen több orvos vehette át főorvosi, illetve adjunktusi kinevezését. Az új főorvosok között gasztroenterológus, érsebész, pszichiáter, onkológus, intervenciós kardiológus és gyermekneurológus szakemberek is helyet kaptak, míg számos fiatal orvos adjunktusi kinevezést vehetett át. Ezek az előléptetések egyben azt is jelzik, hogy a gyulai és a békéscsabai tagkórházakban folyamatos az utánpótlás és a szakmai fejlődés.
A véradók előtt is tisztelegtek
Az ünnepség végén azokat a dolgozókat is köszöntötték, akik rendszeres véradóként is példát mutatnak. Voltak, akik már 10, mások 30, 50 vagy akár 90 alkalommal adtak vér, ezzel is segítve ismeretlen betegek életének megmentését. A Semmelweis-nap jelentőségéről dr. Becsei László elmondta, ez a nap minden évben emlékeztet arra, hogy az egészségügy valódi ereje az emberekben rejlik. Azokban az orvosokban, ápolókban, asszisztensekben, műszaki szakemberekben és háttérdolgozókban, akik akkor is helytállnak, amikor a legtöbben már hazamentek.
Fotók: Beol.hu


















