Bemutatkozik az Otthonápolási Szolgálat

Az egészségügyi rendszer reformtörekvései többek között arra irányulnak, hogy a betegek kórházi tartózkodása lerövidüljön és a gyógyítás, a rehabilitáció a betegek otthonában történjen, illetve folytatódjon.

Az Otthonápolási Szolgálat 1996-ban kezdte meg működését, mely azóta is, egyre több szakemberrel áll a lakosság szolgálatában. Jelenleg 23 munkatársunk van: diplomás ápolók, gyógytornászok, szakápolók és fizikoterápiás asszisztensek, akik főállásban a kórház dolgozói. Működési területünk: Gyula, Sarkad, Elek, Kétegyháza és Doboz.

Működésünket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozza, így a rászorulók ingyenesen vehetik igénybe szolgáltatásainkat. Lehetőségünk van otthoni szakápolás keretében:

  • sztómával (mesterséges testnyílással) élő betegek ápolására
    • a segédeszköz használatának megtanítására,
    • lelki segítségnyújtás,
    • bőrvédelmi eszközök használatának megtanítására,
    • diétás tanácsadásra,
  • állandó katéterrel élő betegek ellátása során a katéter cseréjére,
  • infúziós terápia otthoni lebonyolítására, folyadékpótlás céljából,
  • szondatáplálás kivitelezésére, a hozzátartozók tanítására,
  • baleseti, vagy egyéb műtéti beavatkozást követően a higiénés szükséglet kielégítésére, a mozgás segítésére,
  • felfekvések, fekélyek ellátására,
  • műtéti nyitott és zárt sebek, sztómák szakápolására,
  • tartós fájdalomcsillapítás szakápolási feladatainak kivitelezésére,
  • gyógyászati segédeszközök, a mozgás, mozgatás eszközei használatának tanítására, a hely- és helyzetváltoztatás segítésére,
  • szükség esetén speciális tevékenység kivitelezésére, mint: gyógylámpák, TENS készülék alkalmazására,
  • szakirányú terápia kivitelezésére (gyógytorna, fizikoterápia),
  • haldokló beteg otthoni szakápolására.

A rászorulók számára háziorvosuk rendeli el az otthoni szakápolást. A szolgálatvezető felkeresi az igényt jelző háziorvost és megbeszélik a további teendőket. Ezután ellátogatunk a beteg otthonába, ahol megbeszéljük a családdal az általunk nyújtható szolgáltatásokat. Amennyiben szociális gondozásra is szükség van, úgy felvesszük a kapcsolatot az illetékes szociális szolgálattal is, akikkel évek óta jó együttműködésben dolgozunk. Az ápolási szükséglet felmérése kiterjed az ápolást segítő eszközökre is, melyek elengedhetetlen feltételei az otthoni szakápolás megvalósításának. Az ápolási terv készítésébe bevonjuk a családtagokat, akikkel megbeszéljük az optimális látogatási időt, várható eredményeket, megtanítjuk az alapápolási műveleteket, hiszen az otthoni szakápolás a beteg számára ideiglenes segítség csak. Célunk, hogy betegeink az ápolás befejeztével önmagukat el tudják látni, illetve ha ezt állapotuk nem engedi, a családot készítjük fel erre. Szolgálatunk aktív részt vállal az agyér betegségben, daganatos betegségben, mozgásszervi betegségben szenvedők rehabilitációjában.
Célunk, hogy a megmaradt funkciók teljes kihasználásával, a lehetőségekhez mérten, a legteljesebb életet tudjon élni páciensünk.
Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy betegeink szívesen veszik igénybe az otthoni szakápolást, hiszen otthon, családja körében van lehetősége gyógyulni, az ápoló pedig a szakmai segítség mellett lelki támaszt is nyújt.
A munkatársaknak komoly kihívást jelent nemcsak szakmailag, de emberileg is ez a feladat.
Jó együttműködést sikerült kialakítani az általunk ellátott települések önkormányzataival és háziorvosaival. Munkánk eredménye, hogy mind az ápoltak, mind a háziorvosok körében magas szintű szakmai és erkölcsi elismerésben van részünk.
Telefon: (66) 526-641- üzenetrögzítő

Kádárné Szabó Ildikó

Szolgálatvezető