Az OKFŐ minden segítséget nagyra értékel, az együttműködés azonban elengedhetetlen

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) és a fenntartása alá tartozó, a kórházban hagyott csecsemők és gyermekek ellátásában érintett egészségügyi intézmények hálásak minden olyan segítségért, amelyet magánszemélyek, civil szervezetek és más közösségek ajánlanak fel. Az OKFŐ ennek megfelelően nagyra értékeli és hálásan köszöni az Érintők kezdeményezését is, amelynek célja, hogy az intézményben maradó gyermekek testi és…

Megható pillanatok, egymást érték a kitüntetések Gyulán

Megható, felemelő és büszkeséggel teli ünnepséget rendeztek a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházában. Azok munkáját ismerték el, akik nap, mint nap emberek életéért dolgoznak, az Árvay teremben orvosok, ápolók, szakdolgozók, háttérmunkatársak és vezetők együtt ünnepelték az egészségügy kiválóságait a Semmelweis-nap alkalmából – számolt be a Beol.hu. Az ünnepségen dr. Becsei László, a Békés…

Semmelweis-nap: kórházi elismeréseket, kinevezéseket is átadtak Békéscsabán

Megtelt az egészségügyben ténykedő szakemberekkel a békéscsabai városháza díszterme kedden, itt és ekkor ünnepelték a Semmelweis-napot. Immár hagyomány, hogy ekkor vehetik át a díjazottak a Békéscsaba Egészségügyéért kitüntetést, valamint a kórházi elismeréseket. Az egészségügyi szakemberek, az alapellátásban és a kórházban dolgozók, a mentők, a gyógyszerészek ugyanúgy helytállnak mínusz 15 fokban, mint 39 fokban. Megküzdenek a…

Kardiovaszkuláris szűrés Gyulán – Vigyázzunk együtt szívünk egészségére!

A szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében kulcsfontosságú a rendszeres kontroll. A SZÍVSN Országos Betegegyesület és a gyulai Kardiológia osztály dolgozóinak szervezésében egy átfogó kardiovaszkuláris szűrőprogramra várják az érdeklődőket Gyulán. Mikor és hol? Időpont: 2026. június 26., péntek, 14:00–19:00 között. Helyszín: Kardiológiai Szakrendelő, Dob utca 3., Földszint 16.. Milyen vizsgálatokon vehet részt? A szűrés során számos…

A vizsgálati időpontok követése fontos!

Az MR-vizsgálat időpontját sokan nem mondják le. Holott ezzel mások vizsgálata korábban megtörténne. Miközben sok beteg hosszú heteket, néha hónapokat vár egy MR- vagy CT-vizsgálatra, nap, mint nap előfordul Békésben, hogy valaki egyszerűen nem jelenik meg az időpontján. Még csak le sem mondja az MR-vizsgálat időpontját. A Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai és békéscsabai radiológiai osztályán…

Tájékoztatás: A Klinikai Onkológiai és Sugárterápiás Centrum átmeneti költözéséről

Kedves Betegeink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Klinikai Onkológiai és Sugárterápiás Centrum korszerűsítésének munkálatai elkezdődtek. A korszerűsítés ideje alatt betegeink a szükséges kezeléseket a sugárterápiától mintegy 200-250 méterre található, ún. kis műtéti tömb magas földszintjén (régi Fül-orr-gégészeti osztály) kialakított osztályrészen kapják. Az elérési út: az onkológiai épület pszichiátria felőli oldalán balra 100 méter majd a…

12 kórházi épület újul meg 15 milliárd forintból

Országosan 120 milliárd forintból újulnak meg kórházak és mentőállomások a Jedlik Ányos Energetikai Program révén. Ebből az összegből nem kevesebb, mint 15 milliárd forint érkezik Gyulára és Békéscsabára, hogy a Békés Vármegyei Központi Kórház épületeinek energetikai rendszerei is korszerűen, takarékosan működjenek. Becsei László főigazgató főorvos elmondta, a beruházás jelentős, akár 30 százalékos energiamegtakarítást is hozhat…

Ketten vehettek át év szakdolgozója címet Gyulán

A hagyományokhoz híven az igazgatási épület mellett található Kossuth Zsuzsanna emlékmű megkoszorúzásával kezdődött kedd délelőtt a Magyar Ápolók Napi esemény a Békés Vármegyei Központi Kórházban. Az ápolói hivatás ünnepén tisztelettel és hálával fordulnak mindazok felé, akik elhivatottságukkal, szakmai tudásukkal és emberségükkel nap, mint nap hozzájárulnak a betegek gyógyulásához és biztonságához. Az Árvay-teremben több program várta…

Betegelégedettségi kérdőív 2026

Betegelégedettségi kérdőív 2026   A kitöltés anonim, nem kötelező! Ezen kérdőív segítségével szeretnénk megismerni az Ön véleményét. Kérdőívünk Anonim. Kérem, segítse munkánkat azzal, hogy kitölti és megosztja velünk tapasztalatait. Célunk a szolgáltatás javítása! Válaszait, segítőkészségét köszönjük, jó egészséget és mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk! Kérdőív kitöltése

Mától él a látogatási tilalom a kórházakban és a telephelyeken

A kötelező maszkhasználat után újabb szigorítás lépett életbe ma, február 9-én a Békés Vármegyei Központi Kórház intézményeiben, a gyulai és a csabai kórházban, a gyulai tüdőkórházban és a szeghalmi fekvőbeteg egységben. Dr. Becsei László, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa kiemelte, az országos szinten tapasztalható felső légúti megbetegedések előfordulási adatai alapján, a betegek és a munkatársak védelme érdekében…