A Békés megyében dolgozó védőnők számára a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy
Pál Tagkórháza (Békéscsaba) és Pándy Kálmán Tagkórháza (Gyula), valamint az orosházi Dr.
László Elek Kórház-Rendelőintézet Szülészet-Nőgyógyászati Osztályai és az Országos
Kórházi Főigazgatóság Védőnői Szakmai Osztálya irányítása alatt működő Kollegiális
Védőnői mentorrendszer együttműködésében, szülőszoba és a szülészeti osztály
megtekintésével egybekötött szakmai konzultációs program valósul meg. A szakmai
programokra 2022. október 11. és 2022. november 29. között, 13 alkalommal (Békéscsabán 6
alkalom, Gyulán 5 alkalom és Orosházán 2 alkalom) kerül sor.
A szülőszoba-szülészeti osztálylátogatásokra a Békés megyében dolgozó védőnőkkel együtt
kerül sor a Békés megyében tevékenykedő 2 mentor védőnő szervező munkája segítségével.
A rendezvényeken részt vevő védőnők a kórház látogatások során szakmailag rendkívül
hasznos, élményekkel gazdag programon vettek részt, illetve aktualitásokkal bővített szakmai
konzultációt is folytattak egymással. Ennek köszönhetően a védőnők a saját tapasztalataik
alapján adhatnak a jövőben tájékoztatást a kismamáik számára a szülés körülményeiről, a
szakmaiságról az orvosok, a szülésznők, a csecsemős nővérek és a kórházi védőnők kiváló
felkészültségéről.
A 13 csoport tájékoztatását és vezetését a főnővérek és a kórházi védőnők végezték, akik
minden alkalommal, örömmel látták el naprakész információkkal az érdeklődő védőnőket.