Az Egészséges Városért Közalapítvány Kuratóriuma támogatásával, az Egészségfejlesztési Intézet és Gyula Város Önkormányzatának segítségével lehetőségünk nyílik arra, hogy szűrővizsgálatot végezhessünk a lisztérzékenység feltárására. Magyarországon eddig számos településen már megvalósulhatott, Gyulán 2014. szeptembere óta történik szűrés az általános iskola 1. osztályát kezdő gyermekeknél.
A lisztérzékenység örökletesen meghatározott, családi halmozódást mutató, életre szóló emésztőszervi betegség. A kórkép a vékonybél nyálkahártya súlyos károsodásával jár, melynek következménye felszívódási zavar. Lényege, 3 különböző gabonafélében – búza, árpa, rozs – található glutén nevű fehérjével szembeni túlérzékenység.
Magyarországon a kórkép előfordulási gyakorisága 1:100 tehető, vagyis, minden 100. ember érintett.
A megyei Gyermekgasztroenterológiai Szakrendelésen, több mint 400 gyermeket gondozunk lisztérzékenység miatt. A betegség bármely életkorban megjelenhet.
Jellemző tünetei: visszatérő hasmenés vagy székrekedés, hasi fájdalom, a has felpuffadása, növekedésben való elmaradás, fáradékonyság, vérszegénység, töredezett körmök, vékonyszálú haj, lehangoltság.
Diétával a tünetek maradéktalanul megszüntethetőek. Korai felismerése rendkívül fontos, hiszen következményei a diéta minél korábban történő bevezetésével elkerülhetőek.
Ezek közül a legsúlyosabbak: csontritkulás, bélcsatorna daganatos megbetegedései, kisagysorvadás, depresszió, melyek kezeletlen lisztérzékenység esetén felnőttkorban jelentkeznek, de gyermekkorban történő felismeréssel megelőzhetőek.
Az eljárás kivitelezése a következő: Biocard Celiac Disease teszt segítségével történik, mely ellenanyagokat mutat ki. Gyors, az eredmény már tíz perc múlva látható, a mérési eredmény megbízható. A mintavétel gyakorlatilag fájdalommentes, lándzsa alkalmazásával ujjbegyből történik. Az eljárás teljesen veszélytelen és szövődménymentes. A teszt értékelése helyben történik, eredmény már tíz perc után mutatkozik.
Mi történik, ha a teszt eredménye pozitív? Végleges kórismét csak orvos állíthat fel, ehhez viszont további vizsgálatok szükségesek, melyeket a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Gyermekosztályának Gasztroenterológiai Szakrendelésen végezzük el.
Dr. Bódi Piroska
gastroenterológus főorvos