Mintegy 3 millió euro, vagyis közel egymilliárd forint értékben fejlesztik a nagyváradi Gavril Curteanu és a Békés Megyei Központi kórházat. Az eseménnyel kapcsolatban Gyulán megtartott projektnyitón elhangzott, a fejlesztések a határ innenső oldalán leginkább a radiológia területét érintik.Csütörtök délután, a Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagkórháza adott otthont annak a projektnyitónak, mely révén a nagyváradi és Békés megyei intézmény mai árfolyamon számolva mintegy egymilliárd forintnak megfelelő eurót költhet különböző fejlesztésekre.A határ túloldalán orvosi berendezéseket szereznek be és távgyógyászati hálózatot építenek ki.A Békés Megyei Központi Kórház is jelentős forrásokat hívhat le a projekt révén. Ebből elsősorban a radiológia fejlesztésére koncentrálnak – mondta el az eseményen Szabó Ferenc orvos igazgató.Az eszközfejlesztés mellett a program fontos eleme a tapasztalatcsere. Ennek szellemében a két intézmény munkatársai várhatóan egy-egy hetes látogatást tesznek határon túli kollégáiknál.