Új helyre költözött a Gyógyszertár
A Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Közforgalmú Gyógyszertára 2022.10.17-től a Semmelweis utcai porta mellett (volt büfé) működik.
A Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Közforgalmú Gyógyszertára 2022.10.17-től a Semmelweis utcai porta mellett (volt büfé) működik.
Aktuális témákról tanácskoztak a kardiológusok Régi hagyománya van Gyulán annak a kardiológiai napnak, melyet kedd délután újra megrendeztek a Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagintézményében. Az eseményen az újdonságok és a jövőbeni tervek megtárgyalása mellett lehetőség nyílt arra, hogy bemutatkozzon három új kardiológus, Thury Attila, ifj. Katona András, valamint Kalapos Anita. Márk László nyugállományba…
Gasztroenterológiai tanácskozást tartanak Gyulán Ezekben a napokban tartják Gyulán a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekciójának idei tudományos ülését. Az ország minden részéről érkező vendégek a rendezvény történetében immár harmadszor látogattak a fürdővárosba. A csütörtök délelőtti megnyitón Kovács József országgyűlési képviselő az endoszkópos szekció erősödő jelentőségét hangsúlyozta. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a város…
Tisztelt Betegeink! A Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Rendelőintézetének felújítási munkálatai érintik a gyulai mammográfiás vizsgálatok elvégzését. A munkálatok ideje alatt a diagnosztikus és az emlőszűrő vizsgálatok folyamatosan elérhetőek. A mammográfiás vizsgálatokat a békéscsabai Dr. Réthy Pál Tagkórház Radiológiai osztályán (5600 Békéscsaba, Gyulai út 18.) I. em. 356. ajtó végzik el. A…