Látogatási tilalom!

  Tisztelt Hozzátartozók, Látogatók!     Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy az aktuális járványügyi helyzet miatt a betegeink és dolgozóink védelme érdekében 2021. október 30-tól (szombat) 00.00 órától intézményünkben teljes látogatási tilalmat rendelek el.   Kapcsolattartási (látogatási) engedély adható a 1997. évi CLIV. törvény 11. §. (3)-(6) bekezdése szerint az alábbiakban felsorolt esetekben, meghatározott személyeknek: –…

Martyin Tibor vehette át idén a Pándy emlékérmet

A pályakezdő orvosok eskütételével kezdődött, majd a szakorvosok köszöntésével folytatódott az idei Pándy nap, melyet a gyulai Vigadóban rendeztek meg. A Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán tagkórházában már hagyomány, hogy 1988 óta, Kálmán naphoz közel elismerik a dolgozók munkáját. Idén Pándy nővér elismerésben részesült Pardi Ágnes okleveles ápoló. Az intézmény legnagyobb elismerését, a Pándy…

Közösen fejlesztették a radiológiai ellátást

Mai árfolyamon számítva több, mint egymilliárd forint értékű, közös projektet bonyolított le a Békés Megyei Központi Kórház és a nagyváradi Gavril Curteanu Kórház. A partiumi nagyvárosban a napokban tartották a záró konferenciát, Gyulán erre a járvány miatt internetes kapcsolat igénybevételével csütörtök délután került sor. Az eseményen magyar részről Becsei László főigazgató-főorvos idézte fel a közös…