Az elmúlt hónapokban szinte minden héten érkezett Békés Vármegyei Központi Kórházba olyan gyermek, aki elektromos rollerrel (e-rollerrel) szenvedett sérülést. Megfigyelésre bent kellett tartani őket a kórházban vagy sebészi beavatkozásra is szükség volt. Egy-egy baleset akár több hónapon át tartó kezelést is magával hozhat.
Dr. Abdulrahman Abdulrab, a Békés Vármegyei Központi Kórház osztályvezető főorvosa kiemelte, nagyon komoly e-rolleres balesetek történnek, amelyekről gyakran éppen az érintett szülők számolnak be a közösségi médiában, hogy figyelmeztessenek másokat az elővigyázatosságra.
Előfordult, hogy több műtétre is szükség volt
– Az elektromos roller vagány, fiatalos és gyors, de balesetkor nagyon komoly következményei lehetnek a használatának – nyilatkozta a Beol.hu-nak a főorvos, aki a gyulai Egészséges Városért Közalapítvány elnöke is. – Koponyasérülés, koponyán belüli vérzések, állkapocstörés, végtagsérülések egyaránt előfordulnak. Megtörtént az is, amikor a roller kormánya eséskor nagy ütést mért a gyermek hasára, emiatt lép- vagy májsérülés keletkezett, de éppen nemrég fordult elő, hogy a kormány olyan erővel nyomta a beleket, hogy azok megrepedtek, és több műtétre is szükség volt.
Rendőrségi tanácsok az e-rollereseknek
Szombati Andrea, a Békés Vármegyei rendőrség sajtóreferense néhány jó tanáccsal is szolgált.
– Ne cikázzanak az e-rollerrel a gyalogosok, járművek között!
– Csak olyan sebességgel hajtsanak, hogy ha váratlanul bármilyen akadály eléjük kerül, biztonságosan meg tudjanak állni.
– Ketten ne álljanak rá egy rollerre!
– Kérik a szülőket, hogy ha elektromos rollert vásárolnak gyermekeiknek, alaposan fontolják meg, hogy milyen teljesítményűt vesznek.
– Az alapvető közlekedési szabályokat, köztük az elsőbbségadásra, irányjelzésre vonatkozó előírásokat feltétlenül magyarázzák el a gyermekeiknek, és védőfelszerelés nélkül ne engedjék őket e-rollerezni!
kapcsolódó cikk: https://www.beol.hu/helyi-kek-hirek/2025/09/elektromos-roller-halalos-baleset










