Országszerte épül a skill-labor hálózat, a 16 oktatókórház közül most Békéscsabán is megtörtént a beruházás. A közel 250 millió forint értékű fejlesztésnek köszönhetően egy komplex képzési centrum jöhetett létre a megyeszékhelyen, ami az egészségügyi dolgozók, illetve az ezen a pályán tanulók képzésében jelent komoly előrelépést.
A képeken látható tantermi kórtermekben azokat a beavatkozásokat lehet biztonságosan, nyugodt körülmények között begyakorolni, melyeket egy betegen majd élesben kell megtenni a későbbiekben, így itt a a pályakezdők vagy a továbbképzésen részt vevő orvosok, egészségügyi dolgozók rizikómentesen gyakorolhatnak.
Békéscsabán a Szegedi Tudományegyetem skill-központ irányításával zajlik a munka. Ezután egy teljes körű oktatási programot is kialakítanak, hogy a különböző intézményekből érkező tanulók részt vehessenek az oktatásban.
A békéscsabai skill-központ rendelkezik egy konferenciateremmel is, mely az elméleti oktatás színteréül szolgálhat. Ugyanebben a helyiségben pénteken fórumot is tartottak, ahol az oktatási lehetőségeket és módszereket taglalták a szakemberek.