In memoriam
Dr. Ilyés Anna Mária főorvos
(1949 – 2026)
Általános orvosi diplomáját 1976-ben a Szegedi Egyetemen szerezte. Pályakezdő orvosként a Gyulai Kórházban helyezkedett el.
1981-ben fül-orr-gége gyógyászatból, majd 1989-ben audiológiából szerzett szakvizsgát.
1987-ben kórházi adjunktussá nevezték ki, majd 2005-ben főorvosi kinevezést kapott.
Szakmájának kezdettől fogva elkötelezettje volt. Munkája során mindig maximálisan törekedett arra, hogy jól képzett legyen és minden segítséget megadjon a hozzá forduló betegeknek.
Audiológusként nevéhez fűződött az újszülöttek szűrő audiológiai vizsgálatának bevezetése Gyulán, valamint 1996-ban az első BERA vizsgálat elvégzése is. Az audiológia témakörében több helyi és országos kongresszuson is tartott előadást.
Számos fiatal fül- orr- gégész tőle tanulta a szakma gyakorlati alapjait. Nyitott, barátságos, közvetlen stílusa könnyebbé tette a fiatal munkatársak számára a vele való szakmai kapcsolatteremtést és a közös munkavégzést. Kiváló szervező készséggel rendelkezett. Emberi és szakmai magatartásáért munkatársai és a betegek egyaránt szerették, megbecsülték.
Illyés Főorvos Asszony az elmúlt év nyaráig nyugdíjasként, fiatalos lendülettel állt helyt a gyulai fül-orr-gégészeti járó beteg szakellátásban. Dinamikusan, a társszakmák igényeit maximálisan figyelembe véve, velük szoros együttműködésben biztosította a fül-orr-gégészeti, audiológiai konziliárusi kéréseket. Közvetlen személyisége kollegiális kapcsolataiban is eredményes együttműködést biztosított a mindennapi munkában, a betegellátásban, ahol számára a beteg érdeke a legfőbb törvény.
Aktivitása, sokirányú tevékenysége és szakmai munkája elismeréseként 1983-ban főigazgató főorvosi dicséretben részesült, 2023-ban pedig elnyerte a Békés Vármegyei Központi Kórház legmagasabb erkölcsi elismerését, és átvehette a Pándy Emlék érmet.
Jó humorú ember volt, akit az orvosok, asszisztensnők, nővérek egyaránt tiszteltek, szerettek. Szakértelmével és tudásával bárkinek szívesen rendelkezésére állt a problematikus esetekben.
A kórház valamennyi munkatársa nevében búcsúzunk, köszönjük, hogy az elmúlt 50 évben itt volt velünk. Nyugodjon békében!
Ahogyan Kölcsey Ferenc írja:
„Az emlékezet életet ád;
s ki tetteiben megemlegettetik,
az halhatatlan lesz.”
a Békés Vármegyei Központi Kórház munkatársai nevében
dr. Becsei László főigazgató főorvos









