Országosan felállított orvoshálózat regisztrálja az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók számát. A járványügyi küszöb 100 ezer lakosra vetítve 300 orvoshoz forduló beteg. Ennek alapján egyelőre még nem beszélhetünk felső légúti fertőzéses, illetve influenzajárvány kitöréséről , de már közel járunk hozzá. Többek között erről beszélt dr. Seres Ábel, a Békés Vármegyei Központi Kórház orvosigazgató-helyettese, infektológus, kórházhigiénikus főorvos a Beol.hu-nak.
Az idei trendek alapján az influenzajárvány időszaka kissé korábban indulhat, mint tavaly, és akár már a következő hetekben átlépheti az említett küszöböt az esetszám. A főorvos beszélt arról is, milyen gyógyszerek legyenek otthon mindenképp az ünnepek alatt.
Várhatóan az influenza veszi át a domináns szerepet
Dr. Seres Ábel kiemelte, a Covid továbbra is jelen van Békésben és országosan is, az elmúlt hetekben még erősebben is éreztette hatását, mint az influenza. Ugyanakkor a főorvos szerint nem valószínű, hogy olyan súlyos hullám alakulna ki, mint a korábbi években. A következő hetekben, hónapokban várhatóan az influenza veszi át a domináns szerepet a légúti fertőzések között.
Dr. Seres Ábel kitért arra, az influenza elleni védőoltások beadása a háziorvosok feladata, így a kórház nem rendelkezik pontos lakossági adatokkal az átoltottságról. A Békés Vármegyei Központi Kórházban azonban minden évben térítésmentesen felajánlják az oltást a dolgozóknak, közeli hozzátartozóiknak, valamint a bent fekvő betegeknek is.
Kiknek ajánlott elsősorban a védőoltás?
A szakember hangsúlyozta: különösen ajánlott az oltás a krónikus betegségekben szenvedőknek, az immunrendszerükben gyengült pácienseknek és az időseknek, mivel náluk az influenza súlyos szövődményeket okozhat. Emellett fontos, hogy a közvetlen környezetükben élők is beoltassák magukat, így kialakulhat az úgynevezett „fészekimmunitás”.
Megelőzés a mindennapokban – dr. Seres Ábel tanácsai
– A legfontosabb óvintézkedések közé tartozik a gyakori kézmosás és kézfertőtlenítés, különösen azok számára, akik sokat járnak közösségbe vagy tömegközlekedést használnak – ecsetelte a főorvos. – Amennyiben nem feltétlenül szükséges, érdemes kerülni a nagyobb tömegeket. A maszkviselés ugyan sokak számára kényelmetlen, és az elmúlt évek után ellenérzéseket vált ki, de továbbra is az egyik leghatékonyabb módja a légúti fertőzések megelőzésének, különösen megfelelő kézhigiéniával együtt alkalmazva.
A maszkhasználat erősen ajánlott
Jelenleg a Békés Vármegyei Központi Kórházban nem kötelező a maszkviselés, de erősen ajánlott mind a dolgozók, mind a látogatók számára. Amennyiben az intézményi vagy a vármegyei járványügyi adatok indokolják, a kórház elrendelheti a kötelező maszkhasználatot.
A karácsonyi és szilveszteri időszakban sokan vesznek részt céges rendezvényeken, családi összejöveteleken, tömegrendezvényeken. A szakember szerint a korábban felsorolt alapvető óvintézkedéseken túl nincs szükség külön megszorításokra: aki egészségesnek érzi magát, nyugodtan ünnepelhet.
Milyen gyógyszerek legyenek otthon az ünnepekre?
A főorvos elmondta, a felső légúti fertőzések több mint 90 százalékát vírusok okozzák, amelyek többnyire tüneti kezeléssel gyógyulnak. Fontos azonban figyelni a szervezet jelzéseire, különösen időseknél, krónikus betegek esetében. Alapvetően érdemes otthon tartani láz- és fájdalomcsillapítót, köhögéscsillapítót, valamint gondoskodni bőséges folyadékbevitelről és pihenésről. Ha a tünetek súlyosbodnak vagy nem javulnak, mindenképpen orvoshoz kell fordulni.
Fotó: Beol.hu









