Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere a legutóbbi városi közgyűlés utáni tájékoztatóján jelentette be, hogy most is két kiváló orvosnak ítélte oda a képviselő-testület a Békéscsaba Egészségügyéért kitüntetést.
A polgármester tájékoztatása szerint a kitüntetést dr. Taybani Zoltán belgyógyász, endokrinológus főorvos, a Békés Megyei Központi Kórház békéscsabai kórházának osztályvezető főorvosa, valamint dr. Forvith József, a békéscsabai, 12-es alapellátási háziorvosi körzet orvosa kapja. Dr. Forvith József 1990 és 1994 között a békéscsabai kórház belgyógyászati osztályán dolgozott, ahol tudását mélyítette. 1994 óta Békéscsabán háziorvosként látja el a betegeit.
Diplomáját 2002-ben kapta
Dr. Taybani Zoltán az általános orvosi diplomáját 2002-ben kapta meg. 2002. október 1-je óta dolgozik a Dr. Réthy Pál tagkórház endokrin profilú belgyógyászati osztályán. 2007-ben belgyógyászatból, majd 2013-ban endokrinológiából tett szakvizsgát, majd 2014-ben diabetológia licenc vizsgát tett.
2020-ban a Szegedi Tudományegyetem Doktori Tanácsa dr. Taybani Zoltán részére doktori (PhD) tudományos fokozatot adományozott. 2013-ban adjunktussá, 2017-ben főorvossá nevezték ki.
Számos nemzetközi, klinikai vizsgálatban is részt vett
A belgyógyászati osztályon végzett munkája mellett szakmai érdeklődési területe az inzulinpumpa-kezelés, a folyamatos szöveti glükóz monitorozás és a diabéteszes betegek ellátása kapcsán a telemedicina lehetőségének alkalmazása, és annak fejlesztése. E témákban számos alkalommal tartott tudományos rendezvényeken előadásokat itthon es külföldön egyaránt. A betegellátás javítása érdekében munkája mellett számos nemzetközi, klinikai vizsgálatban is részt vett.
Közeli és távolabbi környezetében is elismert szakember
2017 júniusa óta vezeti a Békéscsabán működő diabetes-endokrin profilú belgyógyászatot. Széles szakmai érdeklődése, felkészültsége, naprakész olvasottsága, valamint közvetlen szakterületein a munkában elért eredményei alapján a közeli és távolabbi környezetben elismert szakember.
Magas szakmai színvonalon végzi a munkáját
Az osztályon fekvő, az ambulancián ellátott es visszatérő betegei elégedettségére magas szakmai színvonalon, nagy empátiával végzi a munkáját. Kollégái elismerik, kedvelik. Közvetlen munkatársaival is kiváló kapcsolatot ápol. Országos ismertségét főként diabetológiai munkásságával vívta ki, de belgyógyászati és endokrin szereplései is számottevőek.









