Békés vármegye az egyetlen olyan az idei évben, ahol egy központi kórház két tagkórháza, a gyulai és a békéscsabai is kedvezményezettje volt az Országos Jótékonysági Vadászatnak. Az adományokat dr. Tamasi Albert adjunktus, a Békés Vármegyei Központi Kórház osztályvezető-helyettese és dr. Kolozsi Anita, a gyermekosztály békéscsabai részlegvezető főorvosa vette át a békéscsabai tagkórházban megtartott ünnepségen.
Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. (OVJ) ügyvezetője az átadó ünnepségen elmondta, a korábbi köröstarcsai és nagybánhegyesi helyszínek mellett második éve, hogy Gyulán is rendeztek vadászatot. Azzal a céllal, hogy a gyulai kórháznak is segíthessenek. Ebben vált kiváló együttműködő partnerükké a Pejrét Vadásztársaság, élükön Juhász Ferenc elnökkel. Mindösszesen annyi kellett, hogy a programjuk egy újabb intézménynek, és az ott gyógyuló gyerekeknek is segítséget nyújtson.
Gyulára és Békéscsabára is kerültek új eszközök
Dr. Tamasi Albert hangsúlyozta, Gyulára egy bilirubinmérőt szereztek be. Ez az eszköz az újszülötteknél a sárgaságot okozó bilirubin mérését segíti, teszi egyszerűbbé.
– Ahhoz, hogy a bilirubin szintjét ellenőrizzük, vérvétel kell, ezt ezzel az eszközzel megspórolhatjuk – emelte ki. – Ez könnyebbség az ápolóknak, de még fontosabb, hogy jobb a kisbabának, mert így nem okozunk neki fájdalmat, és naponta többször megismételhetjük a vizsgálatot fájdalommentesen, szövődmény nélkül.
Dr. Kolozsi Anita kiemelte, az adományból Békéscsabára vérnyomásmérőt szereztek be mandzsettákkal, illetve két olyan precíziós mérleget, ami az endokrin rendeléshez nagyon fontos. Ezzel pontosan mérik a testmagasságot, ez a növekedészavarral élő gyermekek miatt fontos. Emellett nagy testsúlyt is mér az eszköz.
Minden orvos és ápoló nagyon szakszerű, kedves és az empatikus volt
Csapóné Hernádi Noémi, a Békés vármegyei jótékonysági vadászatok szervezője, a Gazdasszonyok Békés Vármegyei Gazdakörének elnöke,. kiemelte, sokáig csak a békéscsabai kórház gyermekosztály számára juttatták el adományaikat.
– Amikor 2022-ben készültünk a vadászatra, a gyermekem éppen kórházi ellátásra szorult, és a gyulai kórház gyermekosztályára küldtek bennünket – mondta Noémi. – Az ellátás alatt az osztályon minden orvos és ápoló nagyon szakszerű, kedves és empatikus volt. Ezt szerettem volna viszonozni, és ekkor vettem fel a kapcsolatot Juhász Ferenccel, a gyulai Pejrét Vadásztársaság elnökével. Támogatták az ötletet, és csatlakoztak a jótékonysági vadászathoz. Ez nem azt jelenti, hogy a csabai kórháznál csökkenne az adomány, hanem azt, hogy a gyulai kórháznak is szerveztünk, szervezünk jótékonysági vadászatot a Pejréttel.
A békéscsabai kórházban az adományozók és az eszköztámogatásban részesült két tagkórház képviselői.












