A 200 éve született Semmelweis életét mutatja be a Pándy Galéria kiállítása
Semmelweis Ignácot megszemélyesítve mutatta be az anyák megmentőjének életét Beszterczey Attila a gyulai Pándy Galéria legújabb kiállításának megnyitóján. A magyar orvostudomány egyik legkiemelkedőbb alakja 1818-ban született, ennek kétszázadik évfordulója alkalmából 2018-at a kormány Semmelweis emlékévvé nyilvánította. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa a megnyitón elmondta, az intézmény a tárlat mellett többek között tudományos konferenciákkal emlékezik meg a bicentenáriumról.
Semmelweis munkásságának legjelentősebb vívmánya a 19. században súlyos problémát jelentő gyermekágyi láz visszaszorítása volt. A ma már egyszerűnek tűnő, akkor azonban forradalminak számító felfedezése az volt, hogy a gyermekhalandóság jelentősen csökkenthető azzal, ha az orvosok kezet mosnak az újszülöttek gondozásakor. Akkoriban ezt komolytalan elképzelésnek tartotta a szakma, a későbbi eredmények azonban az orvos-tudóst igazolták.
A Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagintézményének galériájában látható, utazó rollup-kiállításon végigkövethetjük a 47 évesen, elmegyógyintézetben elhunyt Semmelweis Ignác élettörténetét.