Jelentős tudományos elismerésben részesült Bánhegyi Róbert
A cukorbetegség kezelésére használt gyógyszerek pozitívan befolyásolhatják a daganatos betegek túlélési esélyeit – röviden összefoglalva ez az a tudományos innováció, melyért a gyulai Bánhegyi Róbert a Richter Érdemérem Díj Pályázat Különdíját vehette át.
A Békés Vármegyei Központi Kórház onkológiai centrumának vezető-helyettese ezzel az év legkiemelkedőbb tudományos munkáját végző szakorvosa kategóriában kapott elismerést az onkodiabetológia terén végzett kutatásaiért. A díjazott orvos a Gyula Tv 3Téma című műsorában beszélt munkájáról.
Bánhegyi Róbert azon is dolgozik, hogy megjelenjen egy olyan, onkodiabetológiai témájú szakkönyv, mely akár már rövid távon is segítheti a daganatos betegek ellátását, hosszabb távon pedig szerepet játszhat az egészségügy, ezen belül az onkológiai ellátórendszer terheinek csökkentésében.
Azt mondta, a rákbetegségek gyógyítása terén egyre több a hatásos, hatékony szer, rohamléptekben fejlődik a diagnosztika is. Az onkológia egyre komplikálttá, összetettebbé válik, ennek köszönhetően pedig ma már szinte egyénre szabott gyógymódokat kínálnak.