Vajon miért pusztítjuk önmagunkat? Mit kellene tudnunk az érbetegségekről?   Tehetnénk föl a kérdések özönét, pedig a tudomány már sok mindent tisztázott. Még manapság is az érsebészetről, mint új szakmáról beszélünk, bár csupán újabb a régi több száz éveseknél. Magyarországon mindössze fél évszázados hathatós, modern érsebészeti tevékenységről beszélhetünk. Békés megyében egyéni kezdeményezés alapján indultunk, látva sok szenvedő betegtársunkat, akiken az akkori idők sebészi lehetőségeinek figyelembevételével csak a végső csonkolás, az amputáció segíthetett. Egyéni továbbképzésen sikerült kapcsolatba kerülni a szakma már nem élő, magyarországi élenjáró nagy öregjeivel, Littmann és Soltész professzorokkal, akik megismertették, megtanították és megszerettették a szakma lehetőségeit, azok fortélyait. Mindez, alig hihető, már három évtizede történt ugyanis 1973 februárjában végeztük Gyulai Megyei Kórházunkban az első helyreállító érsebészeti műtéti beavatkozást. Majd szorgos munka, a speciális anyagok és műszerek beszerzése, azok nehézségeivel való küzdelem következett. A lakosság körében végzett sokrétű fölvilágosító tevékenység, a szakmán belüli elismertség megszerzése után 1978-ban érsebészeti szakrendelést indítottunk. Újabb továbbképzéseket követően élve az új szakvizsga rendelet lehetőségeivel 1980-ban vidéken elsőként megszületett az első speciális érsebészeti szakvizsga. Ebben az időben, miután kiderült, hogy a lakosság 10%-a valamilyen érbetegségben szenved, a népbetegségnek számító kórban szenvedők egyre nagyobb számban jelentkeztek /ez Békés Megyében 40 000 beteget jelent), szükségessé vált újabb szakorvos kiképzése, majd szervezésben is előrébb kellett lépni. 1984-ben a két sebészeti osztály összevonásával Érsebészeti részleg kialakítására került sor. Ekkor előbb 10, majd 20 ággyal dolgoztunk. Munkakörülményeink egyre javultak, diagnosztikai lehetőségeink fejlődtek, már nem csak a szerencsére kezdettől meglévő érfestéses vizsgálatokra számíthattunk, belépett a sorba a computer tomographia (CT), majd a képalkotó ultrahangos vizsgálat, később a mágneses rezonancia vizsgálat (MRI). 15 éve 1988-tól már önálló osztályként dolgozhattunk, további két kolléga is megszerezte szakképzettségét. Műtéti repertoárunk egyre bővült, ma már csaknem a klinikai szintet éri el. Osztályunk 5 orvosának gyógyító munkáját 8 szakápoló, 2 szakasszisztens, 3 műtősnő, 2 műtőssegéd segíti önfeláldozó munkájával. Az ambulanciai épületben 4 napon át szakrendelünk, ahol elsőként találkozunk körzeti orvosi beutalóval jelentkező betegeinkkel. Az utóbbi években az Aktív Ápolási Osztályon is rendelkezünk további 10 ágy használatával. Jelenlegi legnagyobb gondunk, hogy szükségünk volna az ötödik hétfői ambulanciás napra, de ami ennél fontosabb, műtőkapacitásunk egyre elégtelenebb, s csak a hét minden napján végzett műtétekkel volna megoldható feladatunk elvégzése. Erre a kórházigazgatástól vannak ígéreteink. Nemes szakmánk (miután nemes folyadékot, vért tartalmazó szervvel dolgozunk) Tudományos Társaságának fölkérésére 1999-ben sikerrel megrendezhettük az Országos Angiológiai Kongresszust. Nem csoda, hogy ilyen elismertségben van részünk, hiszen az országban a 7. legtöbb verőér helyreállító műtétet végző munkahely vagyunk. Mielőtt rátérnénk az érbetegségek és azok tüneteinek rövid ismertetésére, essék szó egy alapvető tényről. Tudjuk, hogy a nikotin, mely a legnagyobb érméreg, annak élvezete tulajdonképpen lassú öngyilkosság. A szív- és érbetegségek a halálozás 50-60 %-áért felelősek, ellentétben a rosszindulatú daganatokkal, melyek 15% körül veszélyeztetik az életet. Mégis mindenki a ráktól retteg, holott nagyobb a valószínűsége pl.: az infarktus okozta halálnak, de a dohányzást mégsem hagyják el. Az érsebészeti megbetegedések   Az általános bemutatás után lássuk kissé részletesebben, mivel is foglalkozik az érsebészet. Az érbetegségek lényegében két nagy és egy kisebb csoportra oszthatók: artériás (verőeres) és vénás(visszeres) betegségekre, és a lényegében sokkal eredménytelenebbül kezelhetők és kisebb számban jelentkező nyirokérbetegségek. Az érsebészek munkaidejének döntő részét a verőérbetegek kezelése tölti ki. A verőerek főleg elzáródásos elváltozásait kezeljük, ezek között heveny (akut) és idült (krónikus) kórképek fordulnak elő. Heveny, azaz hirtelen elzáródás következhet be: sérülés, embolia, verőér-rögösödés és érfal-repedés (dissectio) miatt. Heveny kórképek eseteiben a végtag vagy az adott verőérhez tartozó szerv keringése drámai módon romlik és az esetek jelentős részében záros időn belül, műtét nélkül, a végtag vagy szerv oxigénhiányos (ischaemias) elhalásához vezet, nem ritkán a beteg halálát okozva. Ezen esetekben – legtöbbször – nem a verőerek elsődleges betegségéről van szó, hanem a szívben esetleg nagyobb értágulatokban vagy kifekélyesedés területén kialakuló vérrög, ritkán megrepedt plack-ból származó atheroma (kása) szabadul el és a vérárammal elsodródva valahol fennakad elzárva az adott eret. Az igen erős fájdalom miatt mindenképpen orvoshoz fordul a beteg, itt azonban szeretnénk kiemelni, hogy az időben történjen, mert a késlekedés súlyos és nemkívánatos szövődményekkel járhat. Idült verőér szűkület és elzáródás érelmeszesedés (arteriosclerosis) miatt alakul ki. Az arteriosclerosis az artériák érbelhártyájának jellegzetes elváltozása, amely zsírok (lipidek), kötőszöveti elemek és véralkotórészek gócos lerakódásával jár, amihez rostos szövetképződés, meszesedés és az érfal többi részének károsodása társul. A verőér beszűkülése, illetve elzáródása több szakaszban és egyénenként változó ütemben megy végbe. A folyamatot számos tényező, kórállapot, anyagcsere-rendellenesség felgyorsítja; ezeket kockázati tényezőknek (rizikó faktoroknak) nevezzük. A kockázati tényezők feloszthatók nem befolyásolható, illetve az egyén és/vagy az orvosi beavatkozás által befolyásolható okokra. Mai ismereteink szerint az érelmeszesedés rizikó faktorai az alábbiak, a felsorolás egyben, megközelítően a kockázat sorrendjét is megadja: Nem befolyásolható Az egyén vagy az orvos által befolyásolható Életkor (kezdet 55-65 éves korban) Dohányzás Nem (férfiak veszélyeztetettsége durván háromszor nagyobb) Zsíranyagcsere zavar Családi halmozottság Magasvérnyomás Anyagcserezavarok (kezelhető) Cukorbetegség Köszvény Elhízás Mozgásszegény életmód Fogamzásgátló tabletta Psychoemocionális tényezők A szív-, agyi- és végtag-keringési zavar szempontjából más-más jelentősséggel bírnak a kockázati tényezők. A három legjelentősebb rizikó faktor sorrendben: szívkoszorúerek megbetegedése szempontjából: magas vérzsírszint, dohányzás, magasvérnyomás; agyi keringészavarok szempontjából: magasvérnyomás, (ischaemias szívbetegség), cukorbetegség, elhízás; végtag-keringési zavar: dohányzás, cukorbetegség, magas vérzsírszint. Itt érdemes azt is megemlíteni, hogy a kockázati tényezők együttes előfordulása esetén azok nem csak egyszerűen összeadódnak, hanem annál magasabb kockázatot jelentenek, pl. a dohányzás kétszeres, a magas vérzsírszint négyszeres kockázatot jelent, együtt azonban nyolcszorosat, a várható hatszoros kockázattal szemben. Ha az előzőekhez hozzáadódik a magasvérnyomás a maga kétszeres kockázatával, a három együtt tizenháromszorosára növeli a kockázatot a várható nyolcszoros kockázat növekedéssel szemben. A dohányzás, mint kockázati tényező Amint az előzőekből láthatjuk a befolyásolható kockázati tényezők közül a dohányzás áll az első helyen, érthető, tehát ha az orvos ettől eltanácsolja a beteget, és ha a megelőzés szempontjából is a dohányzás kerülését javasoljuk mindenkinek. Lássuk ezt egy kicsit részletesebben is. A dohányzás több úton is károsan hat az érre: a nikotin izgatja az ereket szűkítő szimpatikus ideget és ez az érfal állandó összehúzódásával jár. a dohányfüst érbelhártya vizenyővel járó gyulladást idéz elő, így a már összehúzódott ér belhártyájának megvastagodásával annak további szűkületét idézi elő. a dohányfüst által kiváltott gyulladás bonyolult immunológiai folyamatokat indít be, aminek végeredménye a plack képződés. a füstben lévő szénmonoxid fokozza a vér alvadékonyságát. a dohányfüst csökkenti a vér fibrinolytikus (alvadék feloldó) aktivitását. Mindezek a már meszesedésnek indult erek elzáródását gyorsítják, az operált verőerek dohányosokon sokkal gyakrabban, mondhatni csaknem mindig, újra elzáródnak. Úgy érzem, hogy… Ezek után lássuk, milyen tüneteket okoz az érelmeszesedés? A könnyebb állapot megítélés és kezelési terv felállítása érdekében célszerű a betegséget – lefolyása alapján – úgynevezett stádiumokba osztani. Ezek a stádiumok minden érterületre meg vannak állapítva, nemzetközileg elfogadottak és egységesek. A közérthetőség kedvéért ezt az alsó végtagi verőér elzáródás ún. Fontaine stádium beosztását keresztül mutatjuk be. Összesen négy stádium különíthető el. I. Stádium:A betegnek verőér elzáródása van, de még nincs panasza. Véletlenszerűen derülhet ki. Ez úgy lehetséges, hogy a lassú elzáródás során ún. megkerülő érhálózat (collateralis) fejlődik ki. Teendő: A rizikó faktorok kiküszöbölése, rendszeres fizikai aktivitás, gyógyszeres kezelés, időszakos szakorvosi ellenőrzés. II. Stádium:A nyugalomban panaszmentes beteg terhelésre panaszossá válik. Terheléskor növekszik a végtag izomzatának oxigén igénye, amit a nagyobb vérátáramlás hivatott biztosítani, ezt azonban a beteg érpálya képtelen teljesíteni. Az oxigénhiány (ischaemia) fájdalmat vált ki a beteget megállásra kényszerítve. Rövid pihenő után ismételten meg tud tenni bizonyos távolságot. A két megállás közötti utat méterben meg lehet határozni, ez általában közel állandó. Szaknyelven dysbasias távolságnak nevezzük. Magát a jelenséget váltakozó sántításnak, azaz claudicatio intermittensnek hívjuk. Mivel a betegek ezt általában szégyellik, úgy próbálják a dolgot palástolni, hogy megállásukat értelmes tevékenységként tüntetik fel, például kirakat előtt állnak meg azt nézegetve, innen származik a „kirakatnéző betegség” elnevezés. Teendő: Általánosságban elmondható, hogy a mindennapi életvitelt zavaró, rövid járástávolság esetén műtétre van szükség, ez tapasztalat szerint 200 méterben jelölhető meg. Az ennél hosszabb járástávolság esetén az I-es stádiumhoz hasonlóan járunk el. III. Stádium:A nyugalmi fájdalom szaka. Az izomfájdalom állandósul, nem hagyja éjjel sem nyugodni a beteget. Jellemző, hogy éjjel lelógatott lábbal alszanak a betegek. Az így kialakuló pangás valamivel több vért biztosít a szöveteknek. Teendő: Műtét, amennyiben a beteg nem szenved valamilyen súlyos, halálos betegségben és általános állapota is lehetővé teszi a műtét kivitelezését, akkor azt el kell végezni. Csak a műtéttől várható a végtag megmentése. Természetesen az I-es stádiumban végzett kezelés itt is szükséges. IV. Stádium:A szövetelhalás (gangraena) szaka. Ebben az állapotban jóval ritkábban lehet a betegen eredményesen segíteni. Szerencsés esetben is csak műtéttől várható siker, kisebb csonkolásra azonban érhelyreállító műtét után is általában szükség van. A rizikó faktorok kiiktatása szintén elkerülhetetlen.   Ha valaki a felsorolt tünetek valamelyikét észleli magán, vagy családtagján feltétlenül forduljon orvosához, aki őt megfelelő szakrendelésre irányítja. Nagyon sok alkalommal, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a betegek nemtörődömségből a fájdalomra és testi higiéniájukra mit sem adva igen előrehaladott és kiterjedt üszkösödéssel jönnek szakorvosi vizsgálatra. Ezen esetekben természetesen nem tehet mást a szakorvos, minthogy csonkolást ajánl. Mit tehetünk, ha valaki időben jelentkezik: Rizikó faktorok felkutatása, azok kiküszöbölése illetve gyógykezelése. Életmód-tanácsadás – ezt teszi a természetgyógyász is (Ennek betartása már a beteg dolga). Keringésjavító gyógyszerek adása (az ún. értágítók valójában a vérre hatnak annak viszkozitását csökkentve könnyítik meg a keringést). Alvadás gátló és vérlemezke tapadáscsökkentő szerek szedése. Anyagcsere betegségek kezelése. Indokolt esetben, előzetes érfestéses (angiographias) vizsgálat után műtét végzése. Műtéti lehetőségeink: I. A legegyszerűbb és egyben a legrégebbi műtéti beavatkozás a sympathectomia (az ereket „szűkítő” vegetatív ideg megfelelő szakaszának eltávolítása), jól megválasztott esetekben eredményes beavatkozás. Napjainkban műtét nélkül is elvégezhető megfelelő gyógyszernek az idegbe vagy közvetlen közelébe fecskendezésével. II. A helyreállító (rekonstruktiv) műtéteknek két fő típusa van: Érbelhártya eltávolítás (desobliteratio) speciális műszerekkel kicsi érseben keresztül történik a beavatkozás. Nem minden esetben végezhető el és sajnos gyakori az újra elzáródás. Megkerülő áthidalás (bypass) végezhető különböző műanyag erekkel vagy saját véna felhasználásával   Az alsó végtagok verőérbetegségei után tekintsük át sorban a többi testrész arteriosclerosisát. A nyaki verőerek szűkületei leggyakrabban arteriosclerosis következtében alakul ki. Az agyi keringészavar a harmadik leggyakoribb halálok hazánkban. Ezen esetek 25-30%-ában a közvetlen kórok a nyaki verőér-rendszer (carotis) szűkülete, illetve elzáródása. Irodalmi adatok szerint 100.000 lakosra számítva 25-30 carotis műtétre van szükség stroke-megelőzés céljából. A carotis szűkület tüneteit szintén stádiumokra osztjuk az idegrendszeri tünetek súlyossága alapján. Világméretű felmérések szerint elmondható, hogy a nyaki verőér tüneteket nem adó, de 80%-ot meghaladó szűkülete esetén a műtéti kezelés nagyságrendekkel jobb eredménnyel jár, mint a gyógyszeres. Panaszok esetén már 70%-os szűkület vagy ha a folyamat kétoldali 50%-ot meghaladó szűkület műtétet igényel. A műtéti megoldás a plack eltávolításából áll. Erre többféle műtéti típus létezik. Lényeges a precíz műtéti megoldás. Nyaki érbetegségek esetén is fontos a rizikófaktorok felszámolása, az anyagcserezavarok kezelése és a gyógyszeres therápia is. A szívkoszorúerek (coronaria) megbetegedése esetén ugyancsak felállíthatók stádiumok. A tünetmentes, de kimutatható elváltozástól a terhelésre jelentkező markoló mellkasi fájdalmon (angina pectoris) át a szívizom elhalásig (infarctus). A coronaria betegségek kezelésére a kardiológusok és szívsebészek hivatottak. A hasi szervek verőereinek elzáródásai a kiterjedt összeköttetések miatt csak ritkán okoznak jelentősebb tüneteket. Ezek étkezést követő görcsök formájában jelentkeznek és olyan mértéket ölthetnek, hogy a betegek félnek az étkezéstől, nem mernek enni, majd kórosan lesoványodnak. Különböző műtéti megoldások léteznek, mindig egyéni mérlegelés szükséges. Az általános kezelés megegyezik a korábban leírtakkal. A vese erek szűkülete másodlagos magasvérnyomást okoz, amelyet ha nem időben kezelünk, veseelégtelenségbe megy át és a szervezet verőérhálózatát is jelentősen megviseli. Napjainkban elenyésző számban van szükség műtétre, ezt a területet az angioradiológia módszereivel minimális megterhelést jelentő módon meg lehet gyógyítani. A verőér megbetegedések másik csoportját a kóros értágulatok (aneurysmák) képezik. Kialakulásuk oka az érfal elfajulása. Az esetek 90%-ában érelmeszesedés következtében pusztulnak az érfal rugalmas elemei és így az meggyengül. Leggyakrabban a hasi függőéren (aorta) fordul elő. Tünetei: lehet tünetmentes, de tapintható pulzáció, bizonytalan hasi fájdalom, hátbasugárzó fájdalom, gerincfájdalom. Előfordulnak emésztési zavarok, vizelési, illetve vizelet elvezetési zavarok, embolizáció. Utánozhat mélyvénás trombózist. Mivel a folyamat spontán vagy gyógyszeres kezelés hatására nem áll meg, a megoldás mindig műtéti. A kóros érszakasz műérrel történő helyettesítését végezzük. A cukorbetegség egyik gyakori következménye a „diabeteszes láb”   Az osztályunkon kezelt verőérbetegek 30%-a cukorbeteg, ezért a diabetes mellitus következtében kialakuló úgynevezett „diabéteszes láb” kezelésével és ellátásával kiemelten foglalkozunk. Jelentősége: nagyon sok embert érint. Megyénkben kb. 27 ezer cukorbeteg él, akik regisztrálva vannak, de a valódi szám ettől jóval több lehet, mivel a kialakulástól a diagnózis megállapításáig hosszú idő is eltelhet. A népesség 5-10 %-a lehet cukorbeteg a becslések szerint. A betegek száma az utóbbi 20 évben több mint kétszeresére nőtt. Magyarországon évi 5000 nem baleset eredetű amputáció történik, amelyekből 30 % a diabeteszesek aránya (Amerikában 50 %). Magyarországon a cukorbetegek kb. 5 évvel fiatalabb életkorban jutnak el amputációig, mint nyugaton. A cukorbetegeknél az amputáció különböző statisztikák szerint 15x – 40x gyakoribb, mint a nem cukorbetegeknél. Mivel az inzulinos – nem inzulinos arány 1:10-hez, a leginkább érintettek a nem inzulinos betegek. Osztályunkon kb. évi 150 nagy amputáció történik (térd fölött v. lábszáron), 30-40 %-os cukorbeteg aránnyal. Nagy amputáció után a műtét utáni halálozás, 20-30 éve közel 50 %-os volt, de még ma is 10 % körüli (epeműtéteknél 1 % alatti). De a 5 éves túlélés sem túl jó, az egyéb kísérőbetegségek miatt (súlyos szívbetegség, magasvérnyomás) 30 % körüli. Nem véletlen tehát, hogy napjaink egyik súlyos népbetegségéről van szó. A WHO Európai Diabetes Társasága 1989-ben célul tűzte ki a diabeteszes betegeknél történt amputációk felére csökkentését, azonban az 1999-es adatok szerint csak Dániában sikerült valamelyes csökkenést elérni. Osztályunkon sem csökkent az amputációk száma, bár jóval több az ún. kis amputáció (csak a lábujj), ill. a térdízületet megtartó lábszár amputáció. Kialakulása: A diabeteszes láb kialakulásában idegi, ér és fertőzéses komponensek is szerepet játszanak Idegi elváltozások lényege, hogy a láb idegeinek anyagcsere romlása miatt megváltozik az ingervezetés képessége, így működése elégtelenné válik: csökken a láb fájdalom érzése (fájdalmatlan sérülések), a talpizmok sorvadnak, az ízületek deformálódnak, a talpi zsírpárna elvékonyodik, helyenként bőrkeményedés keletkezik, tyúkszem, száraz kirepedezett bőr, ami fekély kialakulásához vezet. Ezt súlyosbítja, ha a verőereken szűkület alakul ki (nagyereken vagy a lábujj kiserein), mivel így banális sérülés esetén sem képes a végtag sebe, fekélye a nem elegendő oxigén ellátottság miatt begyógyulni. A láb hideg, fehéres, sápadt vagy kékes színezetűvé válik. A rossz idegi- és érellátás következtében könnyen fertőződik, banális sérülés (pl.: horzsolás, rovarcsípés, észre sem vett apró ütés) vagy nem kezelt gombásodás súlyos, mély fertőzést tályogot, csontgyulladást okozhat. Jelentős érszűkület esetén pedig üszkösödés alakulhat ki, ami gyakran csonkoló műtétet tesz szükségessé. Megelőzése: A diabeteszes láb ellátásában legfontosabb a megelőzés. Szakrendelésünkön az újonnan felfedezett cukorbetegeket azonnal szűrjük, panaszmentesség esetén is rendszeresen kontrolláljuk és minden beteget ellátunk a betegségére vonatkozó tanácsokkal. Nagyon fontos, hogy a cukorbetegek ne csak passzív részesei legyenek a megelőzésnek, hanem aktívan vegyenek részt benne. Fontos a megfelelő cukoranyagcsere, a pontos diéta és gyógyszerszedés a láb önvizsgálata naponta (horzsolás, elszíneződés, kiütés, berepedés a sarkon) fokozott higiénia! Naponta 1x langyos vizes lábmosás óvatos körömvágás (a köröm sarkokat ne vágjuk le), ha nem éri el pedikűrössel végeztesse bőrkeményedés, tyúkszem, sarki berepedés szakszerű kezelése kényelmes lábbeli (puha bőr, textil anyag, lapos sarok, gyógycipő) meleg, laza nem gumis pamut zokni rendszeres lábtorna, séta, kerékpározás (kutyasétáltatás) rendszeres diabetológiai és angiológiai ellenőrzés orvosi tanács nélkül ne használjanak (olykor bizonytalan eredetű) kenőcsöt, tapaszt irritatív „gyógyhatású” anyagok felmarhatják a bőrt gombás láb megelőzése hintőporral, ha mégis kifejlődött, azonnali szakellátás. Még mindig jobb a váróban ülni esetleg 2 órát, mint elveszteni a végtagot. a dohányzás teljes elhagyása! (nem kevesebbet, nem alacsonyabb nikotin tartalmút, nem pipázni) lábmelegítésre ne használjon forró vizes palackot, ne tegye a lábát a fűtőtesthez Aki rosszul lát, a családtagoknak mutassa be a lábát naponta még akkor is, ha teljesen panaszmentes, hiszen a kezdeti elváltozás gyakran fájdalmatlan. Nyári tanácsok: Fokozott lábhigiénia érvényes Ne járjunk mezítláb sem a lakásban, sem a kertben Ne használjanak nem szellőző lábbelit (gumicsizma), de ha mégis elkerülhetetlen, akkor csak a lehető legrövidebb ideig, lábunkat hintőporozzuk be előtte, az ujjak közé vezessünk keskeny gézcsíkot és vegyünk nedvszívó pamut zoknit Ha kavics megy a szandálba vagy a cipőbe, azonnal vegyük ki, feltörheti a lábat Hideg vízben ilyenkor se mossuk a lábunkat, ne borogassuk jéggel Ha a bőrünkön bármilyen apró sérülés van, fedjük be, ne lepjék el a rovarok Mozogjunk minél többet, napozásnál vigyázzunk, ne lépjünk mezítláb a forró homokba v. forró járdára   Bármilyen sérülés éri a lábat mutassuk be kezelőorvosunknak, mert a cukor-betegeknél az időben elkezdett kezelés valóban végtagot, ill. akár életet menthet. A vénás keringést érintő betegségek első megjelenésüktől kezdve élethosszig elkísérik a beteget. Az, hogy a beteg ezt lényegében panaszmentesen vészeli-e át vagy súlyos tünetektől szenved, nagyrészt a helyes megelőzés, betegoktatás, kezelés kérdése. Bár a szerencse sem elhanyagolható tényező, mert a vénás betegségekre való hajlamtól csak a jószerencse óvhat meg. Visszérbetegségek esetén a teendők elhanyagolása biztos rosszabbodást eredményez. Az orvos feladata a betegség megállapítása és megfelelő kezelés ajánlása. Ezek betartása már a betegen múlik. Vénás betegségek komplex kezelést igényelnek. Ez kompressziós kezelésből, tornából, mozgás therápiából, a pangás (stasis) kerüléséből, valamint gyógyszeres therápiából áll. A betegnek meg kell értenie, hogy amit ma elmulaszt, azt holnap már nem pótolhatja. A szöveti elváltozások visszafordíthatatlanok. A krónikus vénás betegségek patomechanizmusa és a tünetei logikusan következnek a vénás rendszer anatomiai és funkcionális felépítéséből, illetve ennek elváltozásaiból. A vénás rendszer mélyvénákból, felületes vénákból és az ezeket összekötő perforáns vénákból áll. A vér 90%-át a mélyvénás rendszer szállítja az izompumpa segítségével. A maradék 10 % a felszínes vénákban halad, illetve a két rendszer közötti perforánsokon keresztül jut a felszínes vénákból a mélyvénákba. A főszerepet játszó izompumpa mellett a jobb szívfél szívóhatása, a bal kamra kapilláris rendszeren keresztüli nyomóhatása, a vénafal csekély összehúzódó képessége és a légző mozgások is szerepet játszanak a vénás vér megfelelő áramlásában. Mindez semmiképpen nem lenne elég a hidrosztatikai nyomás ellensúlyozására. A véna billentyűk szerepe alapvető az ép keringés fenntartására. E „szelepek” meghibásodása, más-más áramlási helyzetet hoz létre a mélyvénákban, felületes vénákban, illetve a perforáns vénákban. A végeredmény azonban azonos – megnövekedett vénás nyomás, következményes szöveti károsodás a krónikus vénás elégtelenség tüneteivel. A lassult keringés szöveti oxigénhiányhoz vezet. Az emelkedett vénás nyomás fokozza a hajszálerek áteresztő képességét, ami vizenyőt okoz. Ez a vizenyő magas fehérje és fibrin tartalmú, melyet csak meghatározott mennyiségben tud a nyirokrendszer eltávolítani. A kis vénák körül fibrin-köpeny alakul ki, ez gátolja a kapilláris keringést, ami tovább rontja a szöveti anyagcserét. A vénás elégtelenség klinikai tünetei Szubjektív tünetek Objektív tünetek nehézláb-érzés varicositas (visszértágulatok) fáradékonyság mélyvénás billentyűelégtelenség feszülés talpszéli visszeres korona melegérzés visszafordítható vizenyő viszketés festékes foltok megjelenése nyugtalan láb-szindróma beszűrődés, bőrkeményedés, bőrgyulladás dagadás érzés bőratrophia (sorvadás) fonákérzés visszafordíthatatlan vizenyő, szaruképződés fekélyek   A mindennapi gyakorlatban leggyakrabban az elsődleges visszerességgel és a mélyvénás trombózis utáni tünet együttessel (postthrombotikus-szindróma) találkozunk. Primer varicositas ismeretlen kórokú, secunder varicositas postthrombotikus-szindróma, kóros arterio-venosus összeköttetések, fejlődési rendellenességek. A vénás betegségek kezelése: kompressziós kezelés (pólya vagy harisnya), vénás torna, izompumpa fokozása, gyógyszeres kezelés, műtéti kezelés, sclerotherápia, helyi kezelés. Végezetül hangsúlyozzuk, hogy az alsó végtagok vénás megbetegedése az egész világon, így hazánkban is az egyik leggyakoribb betegség, amelynek súlyosbodása sokkal inkább megelőzhető, mint visszafordítható. Az érbetegek ápolása összetett feladatot jelent az ápolószemélyzet számára. Az operáción átesett betegek a műtét utáni órákban szoros megfigyelést, teljes ellátást igényelnek. a műtét másnapjától kezdve azonban a sebgyógyulás elősegítése, a fertőzések megelőzése és az önálló mozgásképesség visszanyerése kerül a középpontba. A rehabilitációs tevékenység első fázisa ugyanis megkezdődik már a kórházban tartózkodás időszaka alatt. A végzett tevékenységek közül kiemelendő, a betegek lelki vezetése. Nem is a testi ápolás, talán inkább ez a legnehezebb része a munkának. Ahhoz, hogy a beteg önellátásra képesen, önmagába vetett hitében megerősödve, fizikailag és lelkiekben is támogatva távozhasson a kórházból, a nap 24 órájában kell a nővér gondoskodó két keze, éber figyelme, őszinte mosolya, végtelen türelme, szakmai jártassága, együttérzése. De olyan objektív tényezők is szerepet kapnak ebben, mint a tárgyi feltételek és az optimális nővérlétszám biztosítása. Utóbbiak megteremtése nem rajtunk múlik, de a betegeink lehető legjobb ellátása már a mi felelősségünk. Azt tanítják a mindennapok, hogy hiába a legmodernebb technika, nem takaríthatjuk meg a betegeinkre fordított időt, energiát és az együttérzést. Mindezekből látható, hogy nem elég a beteget megoperálni, ápolása is legalább olyan fontos.