Csecsemő- és gyermekosztály bemutatása
A gyulai Gyermekosztály 2019. áprilisa óta a központi telephelyen, a Szülészeti – és Nőgyógyászati osztállyal egy épületben, a Semmelweis-tömbben található.
Az osztály életkoronként (újszülött, csecsemő, gyermek és serdülő) és specialitás szerint (PIC, intenzív, fertőző) tagozódik, valamint az épületben foglalnak helyet szakambulanciáink.
Kórtermeink családbarát szemléletnek megfelelően kialakítottak, szinte minden kórteremhez külön fürdőszoba tartozik, illetve minden kórtermünk televízióval felszerelt. Berendezése, színvilága gyermekbarát: színes bútorokkal, színes csempékkel igyekeztünk az otthonosságot megjeleníteni, illetve a megszokott kórházi körülményeket a bent tartózkodás ideje alatt feledtetni. Az újszülött kórtermeinkben szoptatáshoz alkalmas, dönthető, karfás, lábtámaszos fotelek kerültek elhelyezésre.
Csecsemő- és Kisded Részlegünkhöz nagy, berendezett játszószoba tartozik.
Jelenlegi épületünk előtt egy levegőzésre, pihenésre, játszásra alkalmas parkot szeretnénk létrehozni, mind a bent fekvő gyermekeink és szüleik, mind pedig a várandós édesanyák számára.
A 12 ágyas anyarészlegen a PIC, a Gyermekintenzív, és Patológiás Újszülött részlegek anyukái kapnak elhelyezést. Az Anyarészleg helyszíne a járványügyi helyzet alakulása szerint változhat.
Nyitott látogatási rendet működtetünk. A nap 24 órájában a szülő vagy az általa megbízott felnőtt korú személy a gyermek mellett tartózkodhat. A rooming-in egység megvalósul.
A látogatási időt a délutáni csendes pihenő idejére javasoljuk, de megbeszélés szerint rugalmasan kezeljük az adott osztályos feladatok, körülmények szerint segítjük a család találkozását.
A látogatást egyszerre egy fő látogatónak tudjuk biztosítani. (Járványügyi helyzetben az aktuális szabályok érvényesek.)
Békés Megyében rendhagyó, példaértékű lakossági összefogással megvalósult egy koraszülött mentőautó beszerzése és napi működtetése.
Feladata a Békés megyei intézményekben megszületett, de intenzív ellátást igénylő kora- és újszülött gyermekek PIC részlegünkre való szállítása. Az autó feladatot vállal magasabb szintű intézményekbe történő szállítási esetek kapcsán is.
Személyzete osztályunkról szerveződik, mind neonatológus, mind gyermekintenzív szakasszisztens részéről.
Osztályunkon működik hétköznap 16.00 és reggel 8.00 óra között, hétvégén és ünnepnapokon egész nap Gyula és Doboz gyermekorvosi városi ügyelete.
A Gyermekambulancia ügyeleti időn kívül, illetve nem sürgős esetben beutaló köteles.
Javasoljuk a telefonos egyeztetést ambulanciánkkal.
Osztályunk szakrendelési területén kialakított oltóponton – a központilag meghatározottak szerint –, fogadjuk az 5 – 11 éves korosztályt.
2014-ben „Gyula Városért” kitüntetésben részesültünk.
2018-ban Családbarát Kórházi Osztály minősítést kaptunk a „Három Királyfi és Három Királylány” által meghirdetett sikeres pályázatunk alapján.
Osztályunk civil segítőrendszere széleskörű. Ők, illetve kórházunk gazdasági egységei nagyban segítik családbarát elképzeléseink megvalósulását.
OSZTÁLYOS HÁZIREND
- Osztályunkon a szülők/gondviselők számára nyitott látogatási rendet biztosítunk.
- A 1997.évi CLIV. törvény az egészségügy 11.§ (4) alapján a kiskorú betegnek joga van arra, hogy szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon. Ezen jogokat a beteg a fekvőbeteg-gyógyintézetben meglévő feltételektől függően, betegtársai jogainak tiszteletben tartásával és a betegellátás zavartalanságát biztosítva gyakorolhatja. Az ezzel kapcsolatos igényét kérjük, a gyermek kezelőorvosának szíveskedjen jelezni. A kiskorú gyermek kórházi kezelése során folyamatosan mellette tartózkodó szülője/gondviselője számára a jogszabályban meghatározott esetekben térítésmentes elhelyezést biztosítunk.
- Nagy ágy biztosítása szülőknek addig lehetséges, amíg az a beteg gyermek felvételét nem korlátozza. Ebben az esetben camping ágyat tudunk biztosítani a szülő részére.
- Amennyiben a jogszabálytól eltérő módon kíván a kísérő a gyermek mellett tartózkodni a rendelkezésre álló kényelmi és ellátási szolgáltatások térítési díját, erre irányuló igény és lehetőség esetén a Térítési díj Szabályzat tartalmazza.
- A gyermekek látogatására az osztály működési, szervezeti sajátosságára tekintettel, beleértve a vizitek, kezelések rendjét az alábbi időtartamban van lehetőség a folyamatosan bent nem tartózkodó látogató esetén:
hétköznap: délután: 15:00 – 18:00 óráig
hétvégén: délelőtt: 10:30 – 12:00 óráig délután: 15:00 – 18:00 óráig
- Felhívjuk a látogatók figyelmét, beleértve a gyermek mellett folyamatosan tartózkodó személyét is, hogy a többi és a saját gyermek megfelelő szakmai színvonalú ellátására, emberi méltóságára tekintettel a kapcsolattartás joga a szükséges mértékben és ideig korlátozható. Nagyvizit ideje alatt, ha a kórteremben több ellátott van, a szülőket a kórtermen kívüli várakozásra kérjük meg (melyről az adott esetben az osztályvezető,-és /vagy a kezelőorvos nyújt tájékoztatást).
- A gyermek állapotáról felvilágosítást csak a kezelőorvos, ügyeleti időben az ügyeletes orvos adhat.
- Osztályos orvosi vizit: A reggeli órákban, a gyermek ébredését figyelembe véve történik.
Nagyvizit időpontok:
Hétfő: Patológiás Újszülött- és Koraszülött Részleg, Csecsemő- és Kisded Részleg
Kedd: Gyermek- és Ifjúsági Részleg, Gyermekintenzív, PIC
Szerda: Fertőző részleg, Csecsemő- és Kisded Részleg
Csütörtök: Patológiás Újszülött Részleg, Gyermekintenzív, PIC, Gyermek- és Ifjúsági Részleg
Péntek: Gyermekintenzív, PIC, Fertőző részleg
- Látogatóknak/szülőknek az intenzív, PIC és a fertőző részleg kórtermeibe csak előírt védőruházatban, a csecsemő- és kisded részlegre cipővédőben lehet bemenni!
- A zsúfoltság és a fertőzés veszélye elkerülése érdekében kizárólag csak egy látogató tartózkodhat a kórteremben (a folyamatosan bent tartózkodó hozzátartozón kívül) a kiskorú személy mellett!
- A gyermekkel való érintkezés előtt fertőtlenítő kézmosás szükséges!
- Kérjük a higiénés rendszabályokat betartani és a kórterem rendjére vigyázni szíveskedjenek.
- Üres ágyat kérjük szabadon hagyni, ráülni, rápakolni tilos!
- Az ágyrácsot gyermekük biztonsága érdekében szíveskedjenek felhúzni!
- Kérjük a szülőket, hogy csak a saját gyermeküket ápolják, gondozzák!
- A szülő köteles beszámolni az ápolószemélyzetnek a gyermekkel kapcsolatos összes tevékenységéről és bejelenteni érkezését és távozását!
- A gyermek csak azt eheti vagy ihatja, amit az ápolószemélyzettel egyeztetett. Élelmiszerek tárolása – névvel ellátva – a részlegen a betegek számára fenntartott hűtőszekrényben engedélyezett. Napraforgót, rágógumit, apró cukorkát, koffein tartalmú üdítőitalt gyermeknek behozni tilos!
- Kérjük a szülőket, hogy az osztályra felvett gyermek számára tisztasági felszerelést
(törölköző, tusfürdő, fogápolási kellékek, fésű, WC papír), papucsot, valamint evőeszközt biztosítani szíveskedjenek, aminek elöblítése a kórteremben történik.
- A gyermeknél gyógyszert ne hagyjanak! Gyermek a kórházban csak az orvos által előírt, lázlapon szereplő készítményt kaphatja. Otthonról hozott gyógyszer alkalmazásához előzetes orvosi megbeszélés szükséges.
- A szoptatás ideje alatt kizárólag az édesanyák tartózkodhatnak a kórteremben!
- A gyermekek éjszakai pihenésének biztosítása érdekében a televíziókat legkésőbb 21 órakor kikapcsoljuk.
- Az osztály zavartalan reggeli munkarendjének megvalósulása érdekében (vizsgálatok előkészítése, gyógyszerosztás, vizit) 7 órára kérjük az anya-, illetve vendégágyak rendbetételét.
- Alkoholt fogyasztani az intézet egész területén tilos!
- Amennyiben a gyermeket a szülő felügyelete alatt éri baleset a kórházi tartózkodás alatt, a felelősség a szülőt terheli.
- Intézményünk területén a hozzátartozók és a látogatók csak a kijelölt dohányzóhelyeken dohányozhatnak, gyermekkorú betegek dohányzása az intézmény egész területén tilos!
- A gyógykezeléssel, ápolással kapcsolatos problémája, panasza esetén szíveskedjen az osztályvezető főorvoshoz fordulni!
- A házirend súlyos és szándékos megsértése a kórházból való elbocsátást vonhatja maga után!
- Kórházunkban az Ön területileg illetékes betegjogi képviselője:
- Daróczy Linda jogvédelmi képviselő Telefonszáma: 06/20/4899-563
- e-mail: daroczy@ijb.emmi.gov.hu
- Osztályunkon az Osztályos Házirend mellett kifüggesztettük a betegek jogaira, kötelezettségeire vonatkozó tájékoztató anyagot is. Kérjük, szíveskedjen ezen tájékoztatót is elolvasni!
2020.08.03.
Osztályunk orvosai:
Dr. Kövesdi József | osztályvezető főorvos
csecsemő- és gyermekgyógyász, pulmonológus szakorvos |
Dr. Abdulrahman Abdulrab | főorvos
csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus szakorvos |
Dr. Bódi Piroska | főorvos
csecsemő- és gyermekgyógyász, gasztroenterológus szakorvos |
Dr. Csonka Nóra | csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos |
Dr. Danyi Julianna | adjunktus
csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos |
Dr. Gherman Mónika | csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos |
Dr. Halics Éva | főorvos
neurológus |
Dr. Kolozsvári Edina | csecsemő- és gyermekgyógyász,
gasztroenterológus szakorvos |
Dr. Kovács Bernadett | adjunktus
csecsemő- és gyermekgyógyász, infektológus szakorvos |
Dr. Mózes Katalin | főorvos
csecsemő- és gyermekgyógyász, nefrológus szakorvos |
Dr. Sipos Péter | főorvos
csecsemő- és gyermekgyógyász, intenzív terápiás szakorvos |
Dr. Tamasi Albert | csecsemő- és gyermekgyógyász,
neurológus szakorvos |
Dr. Zátonyi Adél | főorvos
csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus szakorvos, IBCLC szaktanácsadó |
Dr. Fürtön Sarolta | rezidens orvos |
Dr. Jantyik Adrienn | rezidens orvos |
Dr. Kovács Nóra Anna | rezidens orvos |
Dr. Szabó Csenge Yvette | rezidens orvos |
Dr. Szabó Viktória | rezidens orvos |
Dr. Szilágyi Henrietta | rezidens orvos |
Dr. Ticudean Nikoletta | rezidens orvos |
Dr. Tóth Anikó Nóra | rezidens orvos |
Továbbá: | |
Dr. Hargel Ahmad | csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos
háziorvos |
Dr. Juhász László | főorvos
csecsemő- és gyermekgyógyász, sebész szakorvos |
Dr. Küzdi Ágnes | csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos
háziorvos |
Dr. Keszthelyi Péter | főorvos
reumatológus szakorvos |
Dr. Patai Györgyi | főorvos
bőrgyógyász szakorvos |
Dr. Szabó Andrea | főorvos
csecsemő- és gyermekgyógyász, aneszteziológiai- és intenzív terápiás, kardiológus szakorvos |
Dr. Viberál Zsuzsanna | csecsmő- és gyermekgyógyász,
kardiológus szakorvos |
Osztályunk ápolási személyzete:
Főnővér: Fábián Krisztina | ||||
A részleg | B-C részleg | F részleg | PIC-ITO | Szakrendelések: |
r.vezető főnővér:
Szabó Edit |
r.vezető főnővér:
Gombkötő Istvánné |
r.vezető főnővér:
Kovács Anasztázia |
r.vezető főnővér:
Szabó Edit |
r.vezető főnővér:
Fábián Krisztina |
Bagyinka Karolina | Adamcsákné Plentri Edit | Csibi-Bagi Andrea | Albert Brigitta
|
Ács Pálné |
Borbély Mariann | Balogh Anikó | Góz Gabriella | Erdei Carmen | Bittmann Éva |
Hanzóné Szabó Mónika | Brandtné Jámbor Adrienn | Horváth Melinda | Fancsikiné Kővágó Erzsébet | Dányi Katalin |
Kohári Mária | Dorkó Bettina | Kruzics Adrienn | Gácsi Orsolya | Horváthné Jámbor Enikő |
Lukács Anikó | Jeneiné Bíró Julianna | Farkas Mónika | Gálné Uhrin Szilvia | Kovan Jánosné |
Molnár Sándorné | Kmetykó Ágnes | Lőrinczyné Tieger Anita | Gulyás Edina
|
Kovács Anna Mária |
Oláhné Kertes Marianna (segédápoló) | Kolman Ágnes | Purecse Trucz Margaréta | Kiss Mónika | Kozma-Mikó Enikő |
Örkényiné Nyikos Edina | Lovas Adrienn | Puskás Ilona | Kocsisné Petrina Mária | Lovász Jánosné |
Sántáné Bereczki Andrea | Rotyisné Mészár Anita | Nagyné Rung Melánia | Komár Ágnes | Macsári Alexandra |
Sárközi Károlyné | Nagy Viktória | Stégermájer Mónika | Lőke Istvánné | Rostás Erika |
Szöllősi Andrea | Törökné Túri Ilona | Szekerkáné Szombati Erika | Molnár Anett | Szilágyi Sándorné |
Pipó Ilona (mosoda) | Tóth Melinda | Nagy Katalin | Tövishátiné Hanusz Magdolna | |
Virág Máté | Uhrinné Nagy Szilvia | Nagy Nikolett | ||
Karmazsin Szilvia
szakoktató |
Oláhné Lénárt Andrea | |||
Kiss Ferencné
szakoktató |
Rozgonyi Edina | |||
Sárvári Csilla | ||||
Szabó Erzsébet | ||||
Vári Józsefné |
Szakrendeléseink
Megnevezés | Ajtó | Rendelési idő | Orvosok | ||
Gyermekgyógyászat ambulancia 2. | Gyermek-gyógyászat amb. | B013 | H-CS: 9:00-15:00, P: 9:00-13:00 | H-P: de. Dr. Sipos Péter H-P: du. a gyerm.oszt. orv. |
|
Gyermeksebészet | A002 | kéthetente P: 9:30-13:30 | Dr. Juhász László | ||
Gyermekgyógyászat ambulancia 3. | Védőoltás | A008 | H: 12:00-16:00 | Dr. Zátonyi Adél | |
Reumatológia | A003 | H: 8:00-13.00 | Dr. Keszthelyi Péter | ||
Gyermekgyógyászat ambulancia 4. | Ügyelet | B013 | H-Cs: 16:00-19:00, P: 13:00-19:00 | Az osztály orvosai | |
Koraszülött gondozás |
A008 | SZ: 8.30-11.00 Cs: 10.30-13.00 | Dr. Abdulrahman Abdulrab | ||
H, P: 10.30-13.00 | Dr. Zátonyi Adél | ||||
Gyermekbőrgyógyászat | A019 | K, CS: 8:00-13:00 | Dr. Patai Györgyi | ||
Gyermeknefrológia szakrendelés | A007 | H, K: 10:00-15:00 | Dr. Mózes Katalin | ||
Gyermekosztály labor | A013 | ||||
Kardiológia UH szakrendelés | A002 | SZ: 13:00-17:00 | Dr. Viberál Zsuzsanna | ||
A hónap utolsó 2 munkanapja: 8:00-12:00 | Dr. Szabó Andrea | ||||
EEG labor | A015 | H-P: 7:30-12:30 | Dr. Halics É., Dr. Tamasi A. | ||
Gyermek neurológia szakrendelés | A017 | K-CS: 8:30-14:30 | Dr. Halics Éva | ||
H,P: 8:30-12.00 | Dr. Tamasi Albert | ||||
A003 | K-CS: 8:30-12.00 | Dr. Tamasi Albert | |||
Gyermek pulmonológia ambulancia | A005 | H-P: 9.00-13:00 | Dr. Kövesdi József | ||
Gyermek gasztroenterológia | A006 | K, CS, P: 9:00-13:00 | Dr. Bódi Piroska | ||
SZ: 9:00-12:00 | Dr. Kolozsvári Edina | ||||
Gyermek kardiológia szakrendelés | A002 | SZ: 9:00-13:00 | Dr. Viberál Zsuzsanna | ||
CS: 12:00-16:00 | Dr. Szabó Andrea |
Időpontfoglalás szakrendelésekre
Rendelő | Mellék | Városi vonal | Időpontadás | Név |
Kardiológia
dr.Viberál Zsuzsanna |
Békéscsaba
66/748-311 |
|||
Gasztroenterológia | 3338 | 66/526-730 | K-Cs: 14.00-15.00 | Dányi Katalin, Bittmann Éva |
Bőrgyógyógyászat, Koragondozás
Védőoltás |
3334 | 66/526-731 | H-Cs: 14.00-15.00
|
Horváthné Jámbor Enikő |
Pulmonológia | 3325 | 66/526-733 | H-Cs: 14.00-15.00 | Tövishátiné Hanusz Magdolna, Rostás Erika |
Neurológia | 3322 | 66/526-729 | K-Cs: 10.00-12.00 | Kovan Jánosné |
Reumatológia | 3343 | 66/526-736 | H: 8.00 – 12.00 | Bittmann Éva |
Ambulancia | 3312 | 66/526-728 | 8.00 – 8.00
Folyamatosan elérhető. |
Szilágyi Sándorné |
Nefrológia
Gasztroenterológia Bőrgyógyászat Koragondozás Sebészet |
3335 | 66/526-735 | 10.00-12.00 | Lovász Jánosné
|
Röntgen, UH | 3314 | 66/526-739 | H-P: 8:00-14:30 | Miklósné Beleznai Katalin, Szikes Kata |
A szakrendelő orvosai osztályos ügyelet után szakrendelést nem vezetnek.
Az egyeztetett szakrendelési napokhoz szerveződnek beosztásban az asszisztensek, akik máskor 24 órás beosztásban dolgoznak a Gyermekambulancia városi ügyeletén.
A megadott rendelési napok változhatnak.
Megértésüket, türelmüket köszönjük!
Tudományos munkáink
Konferencia szervezés.
Gyermekgyógyászat szakmában továbbképző napok szervezése háziorvosok részére.
Részvétel az egyes szubspecialitások továbbképzésein, kongresszusain. Előadások tartása.
Rendszeresen részt veszünk a fiatal gyermekgyógyászok konferenciáján.
Folyóirat referálások tartása az osztályon.
Lehetőség van online konferenciákra való csatlakozásra, ezeken való aktív részvételre.
Gyógyszerkipróbálásokban való részvétel.
Megjelent tudományos előadások
Gyermekosztály
Dr. Kovács Bernadett: Védőoltások által nyújtott prevenciós lehetőségek csecsemők légúti infekcióiban
Gyermekorvos Továbbképzés 2017.XVI; 4. sz.
Dr. Mózes Katalin: Húgyúti fertőzések lányokban
Magyar Nőorvosok Lapja 2019.; 82:31.
Dr. Mózes Katalin: Húgyúti fertőzések lányokban
Gyógyszerészek Lapja
Dr. Mózes Katalin: Húgyúti fertőzések lányokban
Háziorvos Továbbképző Szemle 2020.; 25:45.
Dr. Csonka Nóra: Papillon-Lefèvre szindróma bemutatása egy testvérpár kapcsán
GYERMEKGYÓGYÁSZAT 2022; 73. ÉVFOLYAM , 3. SZÁM, 318.o
Dr. Jantyik Adrienn: Hirtelen cyanosist okozó ritka mérgezés
GYERMEKGYÓGYÁSZAT 2022; 73. ÉVFOLYAM , 3. SZÁM, 228 o.
Dr. Kovács Nóra: Egy eset több oldala, avagy Ecthyma gangrenosum a COVID árnyékában
GYERMEKGYÓGYÁSZAT 2022; 73. ÉVFOLYAM , 3. SZÁM, 231.o.
Dr. Szabó Csenge Yvett: SARS-CoV2 fertőzés utáni sokszervi gyulladás okozta új kihívások gyermekosztályunkon
GYERMEKGYÓGYÁSZAT 2022; 73. ÉVFOLYAM , 3. SZÁM, 240. o
Dr. Ticudean Nikoletta Janina: Syncope differenciáldiagnosztikai nehézségeinek ismertetése egy CPVT-vel diagnosztizált kisfiú esetében
GYERMEKGYÓGYÁSZAT 2022; 73. ÉVFOLYAM , 3. SZÁM, 243. o.